Archive for the 'ajanlas' Category
Érdekesnek tűnő könyvet ajánlottak a figyelmembe ma reggel. Ugyan még nem olvastam bele, de az ajánlások alapján érdemes letölteni. Igen, teljesen törvényesen, ingyen és bérmentve letölthető a hivatalos honlapról, és bár jellemző az íróra, hogy lehetőséget ad műveinek ingyenes olvasására, ez a gesztus, jelen esetben szervesen kapcsolódhat a mű által közvetített üzenethez.
Ha valaki kíváncsi, hogy miféle kísérleteket tesznek egy poros kisváros fiataljai az élet érdekesebbé és színesebbé tételére , az tekintse meg az alábbi két blogot:
Hallámsza
Kartoon Színház
Igaz, már több mint egy éve indult a WorldWalk kezdeményezés (és blog), nekem még csak ma sikerült ráakadnom. Ime egy kis ízelítő a gyalogtúra mögött meghúzódó ideológiából
A tegnapelőtti (szentgyörgyi) Quimby koncert emlékére
vagyis:
“Fess kékre egy rózsát
indigóval rajzold át,
járj mosollyal a világban,
hogy te tetted, de ki látta?!”
(Amorf Ördögök – Kék Rózsa)
… de akár szó szerint is értheted!
Blogot ajánlok. Személyeset.
Nakian mesél, és én sosem tudom, hogy mit gondoljak a meséiről. Nem tudom, mert ismerem Nakiant (találkoztunk már), és megdöbbent amit keze nyomán olvasok.
Vannak emberek, találkozások az életünkben, akiket sokáig nem tudunk hova tenni. Nakian, és a hozzá tartozó világ ilyen – legalábbis számomra mindenképp.
Van. Néha bele csöppenek, néha kimaradok (mint mostanság), [...]
Emberekről, akik próbálják azt csinálni amit szeretnek… és még az utcákhoz is közük van.
… mert jók.
Szarka Tamás a Ghymes frontembere, igy talán többet nem is kell mondani róla. Az Arcade Fire egy indie rock banda, többet nem érdemes mondani róla…
Hogyan látják Bukarestet az ott élő fiatalok? Mit rejt magában a főváros? Említhetjük a többi európai ország fővárosával egyszerre?